A titok

2014.10.24. 13:52

Érdekes szellemi kalandot ígér A titok című film (2006, rendezte: Drew Heriot, Port.hu: 8.4).

Alkotói a gondolatok erejére hívják föl a figyelmet. Nem árulnak el persze nagy titkot azzal, hogy gondolatainkkal teremtjük a világunkat, ráadásul meglehetősen szájbarágós is a stílusa. Ennek ellenére egyszer tényleg érdemes megnézni, mert éppen ez a megmondós és ismételgetős hangvétel teszi olyan szuggesztívvá a filmet, és ettől hat a tudatalattinkra is olyan erősen. Én úgy néztem meg, mintha egy hipnotizőrnél lennék, mert az volt vele a célom, hogy – a tudatos elmém kontrollját a lehető legjobban kizárva – minél mélyebbre beengedjem mondanivalóját. Miszerint a gondolat teremtő. Amit persze tudtam, de a filmet ennek – a tudattalanban való – megerősítésére használtam. A film nézésekor érdemes a hatásvadász, hollywoodi stíluselemek mögé nézni, és nem venni túl komolyan az olyan – szerintem megvezető – részleteket, minthogy “ha kell valami, csak kérd az univerzumtól”, és társai. Nyilván nem úgy működik, hogy mindent csinálok ahogy szoktam, csak mellette naponta kisugárzom, hogy egymillióm van, és akkor minden frankó. De ettől még a film maga érdekesen, és igényesen mutatja be a témát.

video nyelve: magyar